1957-ben a Városi Tanács határozott a gyógyfürdő létesítéséről, egy évvel később ünnepélyes keretek között megkezdődött a mélyfúrás a Lovarda szomszédságában. A gyulai termálvizet először 1958. szeptember 17-én pillanthatták meg a várakozással telt, érdeklődő tömegek. Ez az alkáli-hidrogén-karbonátos termális ásványvíz képezi ma is – a kapuit 1959. május elsején megnyitó – Gyulai Várfürdő alapját.

A névadást pedig az akkori pályázatot megnyerő gyulai tanulóknak köszönhetjük. Az első termálmedencét pedig az egykori Partfürdő medencéjének átépítésével üzemelték be, immár a híres, sárgás barna gyulai termálvízzel feltöltve.

A ’70-es évek elhozták a Várfürdő aranykorát, 1970-ben már 550 ezer látogatóval büszkélkedhetett, és ekkor indult igazi hódító útjára a gyulai úszósport is. 1972-ben beüzemelték az V. számú termálkutat is, és átadták az 50 méteres uszodát, és Gyula volt az ország első városa, ahol bevezették a minden gyermek számára kötelező úszásoktatást.

A Várfürdő történetének legnagyobb léptékű beruházásáként épült fel 2013 karácsonyára az új családi élményfürdő, az AquaPalota, amely különleges családbarát szolgáltatásaival és környezettudatos műszaki megoldásaival teljessé tette a fürdő kínálatát. Az AquaPalotához kapcsolódóan megújultak az öltözők, a beléptető rendszer, és a főbejárat is új természetközeli harmóniát idéz.

A Várfürdő gyógyászati részlege 1968-ban nyílt meg. Ugyanebben az évben az I. számú termálkút vizét gyógyvízzé nyilvánították. 1971-ben az akkori Egészségügyi Minisztérium a Gyulai Várfürdőt gyógyfürdővé minősítette. 2002-ben a Széchenyi Terv keretében a teljes gyógyászati részleg felújítására is sorkerült. Így, a ma ide látogatóbetegek a 21. század elvárásainak megfelelő környezetben gyógyulhatnak. Az I. számú termálkút vize a nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvizek családjába tartozik. Mint ilyen, kiválóan alkalmas különböző mozgásszervi, ideg- és bőrgyógyászati panaszok enyhítésére.

Medencék


Gyógymedencék

Lovarda gyógyuszoda 28–30°C
Lovardai gyógymedence I. 36–38°C
Lovardai gyógymedence II. 34–35°C
“Pillangó” gyógymedence 34–35°C
Polip gyógymedence 35–37°C
Dögönyözős medence 31–34°C
 

Az Aquapalota medencéi

Baba- és Gyermekmedence
2 vízágyú, kalózhajó vizicsúszda, 2 vízköpő kisállat
Rekreációs úszómedence
Élménymedence
12 fekvő masszázspad, Vízfüggöny, Sodrófolyosó, 2 masszázsfülke, 6 nyakzuhany, buzgárok, gejzírek
Merülő medence a szaunázáshoz
Pezsgőmedence
4 fekvő masszázspad, 8 db buzgár
Ugrómedence
 

Strand

Hullám medence
Csúszdás medence
25 m-es fedett uszoda
50 m-es uszoda
Gyermek – víziparadicsom
Wellness medence

Szolgáltatások


Aromaterápiás masszázsok

Meggyes masszázs
Fáradtságűző rozmaringos masszázs
Indiai citromfűolajos masszázs
Ylang-ylang masszázs
“Trópusi naplemente”
“Mandula mámor”
“Távol-keleti naplemente”
“Jégvarázs masszázs”
“Nyári üdítő” masszázs
“Téli varázslat” masszázs
“Tengeri fuvallat” masszázs
Mentás-rozmaringos légúttisztító masszázs
“Édes hangulat” masszázs
 

Beauty masszázsok

Fogyasztó nyirokmasszázs
Arc- és dekoltázsmasszázs
Anticellulit masszázs
Zsírégető masszázs
Zsírégető masszázs vákuumkezeléssel
Feszesítő, tonizáló, vitaminos masszázs
Comb- és fenékfeszesítő nyirokmasszázs
Mellfeszesítő masszázs
Algás bőrfeszesítő masszázs
Aloe verás bőrtápláló-bőrregeneráló masszázs
Jojobaolajos masszázs
“Lendület” bőrfiatalító masszázs

Egyéb masszázsok

Holt-tengeri arcmasszázs
Mézes masszázs
Vitaminos frissítő masszázs
Menedzser masszázs
Sós peeling
Csokikrémes masszázs
Revitalizáló masszázs
Exkluzív – tengeri sós peeling algás masszázs
Relax masszázs
Lélek és szeretet masszázs
Szőlőmagolajos masszázs
Négykezes masszázs
Páros masszázs
Levendulaolajos masszázs
 

Szaunák

Finn szauna
Bástyaszauna
Casanova szauna
Infra szauna I-II.
Panoráma szauna
Gőzkabin
Pihenő tér

Nyitvatartási idő


Hétfő 8:00 - 19:00
Kedd 8:00 - 19:00
Szerda 8:00 - 19:00
Csütörtök 8:00 - 19:00
Péntek 8:00 - 19:00
Szombat 8:00 - 19:00
Vasárnap 8:00 - 19:00

Cím és kapcsolat


Címünk H-5700 Gyula, Várkert u. 2.
GPS 46.644902 , 21.286963
Telefon +36 66 561 350
Email info@varfurdo.hu
Web //varfurdo.hu/