A Dávodi Gyógyfürdő Kft. strandfürdője már több évtizede kedvelt fürdőhelye a környékbeli embereknek, és vizsgálatok idővel bizonyították, hogy a fürdő vize valóban gyógyító hatású, számos reumatikus panaszt képes enyhíteni, illetve egyes légzőszervi és nőgyógyászati betegség kialakulásának valószínűségét képes csökkenteni.

A strandfürdő története egészen 1914-ig nyúlik vissza, ekkor fúrták az első nagyobb kutat ezen a területen ivóvíz biztosítás céljából. Az azóta eltelt időben kialakult a mai fürdő “őse”, melyhez a legutolsó, mindent átfogó rekonstrukció 2009-ben kapcsolódott.
A medencék teljes felújítása mellett ekkor került kialakításra az az élményfürdő, mely kicsik és nagyok, szülők és gyerekek számára azonnal a strandfürdő legkedveltebb helyszíne lett.

Ennek az élményfürdőnek része a több különleges csúszdával rendelkező csúszdapark, a kalózhajó, mely a gyermekes családok számára a kaland élményét biztosítja, egy biztonságos fürdőkörnyezetben, valamint a legkisebbekre gondolva elkészült a gyerekpancsoló, mellyel a kisgyermekes családoknak sem kell lemondaniuk a fürdőzésről és nyári hűsölésről.

Így tehát valóban a teljes család megtalálhatja a családbarát fürdő keretei között az érdeklődésének megfelelő szórakozást, hiszen a hagyományos úszómedence, és a gyógyvizű medencék mellett az élményfürdő minden igényt kielégít. Amíg a nagyobbak csúszdáznak, addig a picik pancsolnak, az idősebbek a gyógyvízben pihennek, az aktív úszást kedvelők úszhatnak.

Medencék


Gyógyvizes medence 35-38°C
Úszómedence 33,3m x 13,5m 28°C
Gyerekpancsoló 28-32°C
Kalózhajó 28°C

Szolgáltatások, lehetőségek


Ping-pong
Focipálya
Vizifoci
Teniszpálya
Fajátszótér
Strandszerek
Sportszerek

Nyitvatartási idő


Hétfő 9:00 - 19:30
Kedd 9:00 - 19:30
Szerda 9:00 - 19:30
Csütörtök 9:00 - 19:30
Péntek 9:00 - 20:00
Szombat 9:00 - 20:00
Vasárnap 9:00 - 20:00

Cím és kapcsolat


Címünk 6524 Dávod-Püspökpuszta, Béke tér 1.
GPS 46.005149 , 18.896528
Telefon +36 (20) 237 - 3775
Email info@davodfurdo.hu
Web http://www.davodfurdo.hu/